Zalakaros

Üdvözöljük Zalakaroson, az ország egyik legkisebb és talán legszebb, 750 éves múltra visszatekintő kisvárosában. A 2000 lakost számláló települést az Európában is egyedülálló 1962-ben végzett kőolajkutatás alkalmával 2000 m mélyről felszínre törő, szokatlanul magas hőfokú, 96 C-os ásványi anyagokkal dúsan telített termálvíz tette messze földön híressé.

A fürdő 1965-ös megnyitását követően a település megállíthatatlan fejlődése vette kezdetét, melynek leglátványosabb elemei az utóbbi 10 évre tehetők. Az egész évben üzemelő fürdő szinte évente új attrakciókkal bővül. A hagyományos gyógymedencék mellett az igényeket először felismerve az országban elsőként épült fel a népszerű fedett- és szabadtéri élményfürdő, a kapcsolódó wellness és fittness elemekkel, továbbá a hullámfürdő és az óriáscsúzda. A fürdő fejlesztésénél nagy hangsúlyt helyeztek a gyógyulni vágyó vendégek kiszolgálására is, hiszen kialakításra került egy ún. gyógycentrum rész, továbbá újjá varázsolták a nagymúltú terápiás részleget is. A megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a Gránit Gyógyfürdő Magyarország egyik legnagyobb fürdője lett, nyáron több mint 5000 nm vízfelület áll a vendégek rendelkezésére, melyből kb. 1500 m vízfelület fedett.

A fürdő ezekkel a fejlesztésekkel a „Generációk találkozóhelyévé” vált, hiszen itt a család minden tagja, az igazán kicsiktől egészen a nagyszülőkig megtalálja a vízi szórakozás és kikapcsolódás lehetőségét; betegségek gyógyítása mellett a wellness fellegvára lett.

Zalakarosra azonban nemcsak a gyógy- és élményfürdő miatt érdemes ellátogatni. A páratlan természeti környezet, a térség romantikus hangulatot árasztó szőlőhegyei és gyümölcsösei, az erdők, ligetek, lankás dombok, valamint a Kis-Balaton és a Balaton Felvidéki Nemzeti Park közelsége egyedülálló élményt és kikapcsolódást kínálnak az idelátogató vendégeknek. A változatos vidék kerékpárutak, túraútvonalak széles körét kínálja szabadidejüket aktívan eltölteni kívánók részére.

Az idelátogató vendégek Zalakaroson testüket nemcsak a gyógyvízzel tudják kényeztetni, hanem hódolhatnak a gasztronómiai élményeknek is. A városban és a fürdő területén számtalan vendéglő, borozó, cukrászda található, amelyek kulturált, tiszta környezetben, hangulatos teraszokkal, magyaros vendégszertetettel, a helyi specialitások mellett az európai konyha finomságaival várják az ínyenceket…